Üzleti etikai díj
HVG és Céginformáció.hu ajánlott cég
Bisnode AAA minősítés

Régóta vártuk a Silence elektromos járműveket gyártó cég háromkerekűjét.  Vásárlói oldalról igény lett volna rá ugyan, de az S03 modell máig nem rendelhető. Mivel ügyfeleink elégedettsége a legfontosabb számunkra, és szeretnénk minden vásárlói igényt kielégíteni, így alternatíva keresésébe fogunk. 

Hamar meg is találtuk a RAP Sev -et, ami sokkal többet nyújtott, mint amit a Silence  S03-tól elvárhattunk volna, tehát a csere több, mint minőségi lett! Ma már nem érdemes arról beszélni, hogy a kínai áruk minősége gyenge. Valóban gyártanak gyenge minőségű dolgokat, de a legjobb, legfejlettebb termékek is ott készülnek. A RAP mindenképpen a legmagasabb minőséget képviseli.  

Minek köszönhető ez?

 

    1. A világon a kínaiaknak van a legnagyobb tapasztalatuk az elektromos járművek gyártásában és üzemeltetésében.

    1. A RAP 2016 óta fejleszti járműveit, és a nálunk kapható modellek már a nagy fejlesztésen átesett második generációs modellek. Már az első generáció is jó volt, de mostanra rendelkeznek annyi tapasztalattal, eltelt annyi idő és lett annyi megtett kilométer, hogy a kezdeti hibákat kiküszöbölve egy kiválóan használható, autóipari megoldásokkal készülő, megbízható,  és strapabíró szállító jármű-családot sikerült kifejleszteni és gyártani.

  1. A RAP több, mint 90 európai szabadalmi joggal rendelkezik, és 2020-ban elnyerték az Európai Bizottság által kiírt “Az innovatív utolsót mérföld szállítási megoldásért járó Horizont 2020” díjat. A “Horizont” a legnagyobb K+F programot jelenti az Európai Unió támogatásában. 
RAP Agile elektromos csomagszállító furgon Olaszország városaiban

Kinek és miért is lehet a legjobb választás a RAP?

A RAP elektromos furgonjai városi környezetre készülnek, ahol utolsó kilométeres kiszállításokat tudnak a leghatékonyabban és a legalacsonyabb költségekkel végezni, de nemcsak erre alkalmasak! Lehetnek mozgó reklámfelületek, akár élő kijelzőkkel, szerviz, vagy köztisztasági járművek, vagy bármi, amire ez a járműkategória a legoptimálisabb megoldás.

A RAP-ok hajtása elektromos. Ez manapság a városokban szinte már kötelező. Részben mert ez a trend (már ciki ha nem az), emellett környezetkímélő (ami a terhelt városokban tényleg fontos), és sokkal olcsóbban, hatékonyabban üzemeltethető, mint a belsőégésű motorral hajtott bármelyik más, hasonló célú jármű.

Okos jármű, elektromosan

Gyorsan tisztázzuk, hogy a RAP SEV elnevezésből mit jelent a SEV!  SEV = Smart Electric Vehicle. 

Ez utalás a ma elterjedt smart képességekre, amikkel természetesen a RAP járművei is rendelkeznek. A RAP Smart App képes monitorozni és kezelni a megszokott jellemzőket, mint a jármű állapota (akkutöltöttség, hőmérsékletek, stb.) vagy képes diagnosztikát futtatni a hajtáslánc főbb alkatrészein (akku, BMS, vezérlő, motor). Kontrollálni lehet vele a járművet (be/ki kapcsolás, riasztó), ismeri a jármű pozícióját, szervizüzeneteket küld.

Miért a legjobb megoldás a RAP a kategóriájában? Bontsuk kétfelé a dolgot!

A vezetés szempontjából

A vezetés szempontjából számos előnye van, ami nemcsak a sofőröknek lehet fontos (bár a sofőrök jobb állapota is összefügg az üzlet megfelelő működésével).

Először is nagyon kényelmes. Jó az ergonómia, állíthatók a háttámlák, tető és szélvédelem van, ugyanakkor sokkal jobban manőverezhető. mint egy autó.  Kis méreteinek köszönhetően elfér mindenhol, ahol egy autó már nem. Mindamellett, sokkal jobban terhelhető,mint egy robogó és teherrel könnyebben, stabilabban, és biztonságosabban vezethető, mint egy motorkerékpár.

A kategóriájának köszönhetően használhatja a buszsávot, fel lehet vele állni a járdára, sokkal gyorsabban és közelebb lehet vele jutni a célhoz a városi környezetben, mint egy bármilyen méretű autóval.

Van rajta hátramenet olyan tolatókamerával és radarral, ami jobb, mint ami a céges Prius-unkban van, nagy, jól látható és átlátható TFT kijelző, gyalogosokat figyelmeztető kapcsolható és változtatható hangokkal, multimédiás lehetőségek, stb.

Jól gyorsul és kapaszkodik, keveset fogyaszt, könnyű vezetni. Ha a sofőr leszáll róla, fékkel lehet megakadályozni az elgurulást és egy másik karral pedig fixálni lehet a dőlést, így bármilyen lejtőn vagy padkán ott lehet hagyni ezt az elektromos furgont , ha éppen szükséges.

A felhasználhatóság szempontjából

A felhasználhatóság szempontjából is nagyon jók a lehetőségek! Két méretben készülnek a RAP elektromos kisteherautók. 

A kisebb Micro, a nagyobb az Agile néven fut. Mindkettőnél van egy alváz, amire az igények szerinti legkülönbözőbb felépítményeket lehet felszerelni.

A RAP elektromos furgonok megfelelő megoldás minden iparág számára

A jármű első része hasonló mindkét típuson, a hátsó rész és a “gépészet” különbözik a két verziónál. Alapvetően három gyári felépítmény van: a zárt raktér, a zárt, hűtött raktér és a pickup. Igény esetén bármi más is ráépíthető az alapra.

A szállítható kapacitás mind súlyban, mind térfogatban hozza egy kisáruszállító autó számait, de a motorkerékpárok vezethetőségi- és költség-előnyeivel.

Hogy több helyen elfér mint az autók, jobban boldogul a dugókban, közelebb lehet állni vele a célhoz, nem csak a kényelmet szolgálja. Komoly idő és költségmegtakarítást, nagyobb hatékonyságot is jelent!

 A RAP elektromos kisteherautók egész évben használhatóak a pilóta időjárás-védelmének és a fűthető akkupakkoknak köszönhetően. A mosós ablaktörlők ugyancsak segítik, hogy rosszabb időjárásnál se legyen gond.

Néhány technikai információ:

Jellemzői:

    • Borulás elleni védelem és beépített kamera

    • kapacitás 1600 liter

    • hatótáv 120 km 

    • terhelhetőség  250 kg

    • motor névleges teljesítménye: 5 kW

    • végsebesség: 65 km/h

    • akku kapacitás 7,36 kWh

    • hálózati konnektorról tölthető, type2

    • töltési idő 0-100% 3,5h (20-80%: 1,5h)

Jellemzői:

    • Borulás elleni védelem és beépített kamera

    • kapacitás 500 liter

    • hatótáv 100 km

    • terhelhetőség 115 kg

    • motor névleges teljesítménye: 6 kW

    • végsebesség 70 km/h

    • akku kapacitás: 4,86 kWh

    • hálózati konnektorról tölthető, type2

    • töltési idő 0-100% 3h (20-80%: 1,5h)

Jellemzői:

    • Borulás elleni védelem és beépített kamera

    • kapacitás 1000 liter, -18℃ hűtés

    • hatótáv 76 km 

    • terhelhetőség  150 kg

    • motor névleges teljesítménye: 5 kW

    • végsebesség: 65 km/h

    • akku kapacitás 7,36 kWh

    • hálózati konnektorról tölthető, type2

    • töltési idő 0-100% 3,5h (20-80%: 1,5h)

Jellemzői:

    • Borulásvédelem és beépített kamera

    • Lenyitható oldal

    • hatótáv 100 km

    • terhelhetőség  250 kg

    • motor névleges teljesítménye: 5 kW

    • végsebesség: 65 km/h

    • akku kapacitás 7,36 kWh

    • hálózati konnektorról tölthető, type2

    • töltési idő 0-100% 3,5h (20-80%: 1,5h)

A fenti előnyöket egyre többen ismerik fel. Ennek, és a jó használhatóságnak köszönhető, hogy 20 országban, öt kontinensen már komoly RAP-flottákat használnak.

A RAP elektromos járművek használói

A RAP vásárlóit látva érthető a cég mottója:“ahol postai küldemény, vagy csomagkiszállítás van, ott RAP sev is van!”